Paranormális  kommunikáció

 

A „paranormális” fogalmán olyan, a tudományos ismeretek alapján  megmagyarázhatatlan  jelenségeket, dolgokat, eseményeket, képességeket értjük, melyeket az emberek nagy többsége a lehetetlenségek kategóriájába sorol. Olyan ritka, szokatlan jelenségeket, melyek nem illeszkednek tapasztalataink, tanulmányaink és hiteink alapján kialakított világképünkbe, és amelyek valóságossága ráadásul éppen kiszámíthatlanságuk, láthatatlanságuk miatt tudományos módszerekkel nem bizonyítható. Azokat az embereket, akik ilyen jelenségekkel próbálnak tudományos igényességgel kutatni és rejtélyeiket feltárni, a tudományos világ nemcsak hogy nem veszi komolyan, de támadja és kigúnyolja. Az embereknek egy eléggé nagy csoportja (az un. szkeptikusok), akik. primitív érvekkel, a tényeket teljesen figyelmen kívül hagyva próbálják ezeket az embereket lejáratni, csalással vádolni, rágalmazni. Azt persze el kell ismerni, hogy igen sok olyan jelenség létezik, amely valóban hihetetlennek tűnik és sem a józan paraszti ész, sem a tudományos gondolkodás nem képes rá még csak valamennyire is elfogadható magyarázatot találni. Ugyanakkor  mind a természetben, mind az emberekkel kapcsolatban  rengeteg olyan megszokott jelenség van, mely nem kevésbé izgalmas kérdéseket vetne fel, és a válaszok megtalálása sem jelentene kevesebb fejtörést, mint az un. paranormális jelenségek megmagyarázása, ha a kutatók, tudósok nem siklanának el mellettük. A kommunikáció olyan téma, amelyre ez a megállapítás fokozottan igaz. Sok paranormálisnak tartott jelenség azért tűnik annyira abszurdnak és még akkor is nehéz elhinnünk, ha látjuk, mert olyan helyeken és viszonylatokban is keletkeznek tudatos megnyilvánulások és reakciók, ahol a tudományok mai álláspontja szerint semmi keresnivalója sem lenne, másfelől az emberi tudat olyan tartományokba is képes behatolni, melyek érzékszerveink elől el vannak zárva.  Voltaképpen az ilyen jelenségek azért ejtik zavarba a tudósokat, akik már találkoztak ilyen jelenségekkel, mert voltaképpen hiányoznak a valamennyire is helytálló paradigmák arról, hogy mi is a gondolat, mi a tudat vagy mi az elme. A kommunikációval kapcsolatos paranormális jelenségeken jól be lehet mutatni, hogy a hibás paradigmák  milyen zsákutcába vezetnek, ha nem materiális dolgokat az anyagvilágra szabott paradigmákkal próbálnak leírni és értelmezni. Mert ez vezet oda, hogy mindazt, ami a tudományok által elfogadott természeti törvényeknek ellentmond, a tudományok a vallások és a filozófia „illetékességi körébe” utaltak. Ha tudósok, kutatók, filozófusok nem futamodnának meg az olyan kérdések elől, melyekre nem adható materialista alapokon álló válasz, ha a tudomány világa kevésbé ragaszkodna elveihez és a már elfogadott téziseihez, akkor talán nem tartanánk még mindig ott, hogy az emberiség és az egyes emberek élete szempontjából rendkívül fontos kérdésekben szinte semmiféle tudomással (nemhogy tudással) nem bírnak.  A tudományok által kivívott tekintély az embereket visszatartja attól, hogy saját tapsztalataik és felismeréseik alapján vitába szálljanak az un. szakértők véleményével. Még mindig ott tartunk, hogy még a tömegesen előforduló jelenségek valóságossága is vita és kétely tárgyát képezi.   

 

A kommunikáció, melynek fogalmát e dolgozatban a gondolatok „adásával” és „vételével” megvalósuló kommunikációra szűkítem le, a tudományos megközelítés szemszögéből nézve három szempontból tűnhet „paranormálisnak”:  egyrészt amiatt, mert szereplői olyan entitások, melyeknek még a létezését is tagadja a tudomány, másrészt a módozatok miatt, ahogyan a kommunikáció végbemegy és harmadrészt a gondolati tartalom miatt.  Szemben a látható paranormális jelenségekkel, melyeknél mindig számon lehet kérni a „bizonyíthatóságot”,  ebben a témában olyan dolgokról lesz szó, melyeket a  tudomány nem volt képes elfogadható módon definiálni, ezért a „hogyan lehetséges” jellegű kérdések boncolgatását átengedte a filozófiának, az ezotériának és a vallásnak.  Ami a paranormálisnak tartott tényeket illeti, sokszor még a nyitott gondolkodású emberek ítélőképességét is  próbatétel elé állítják és még az ilyen emberek is hajlanak időnként arra, hogy a jelenségek vizsgálata helyett azok valós voltának bizonygatására fordítsák energiáikat.. Az átlagos emberi elme  természete (még a nyitotté is) azonban lázadozik az ellen, hogy számára hihetetlen dolgokat befogadjon magába. Inkább teljesen képtelen és irracionális magyarázatokat talál ki, elutasítja vagy azonnal eltemeti a zavarba ejtő tapasztalatokat, ami által azonnal elfelejtődnek… Tagadni könnyebb utat jelent, mint kérdezni és válaszokat keresni. Az igazán nyitott elméjű emberekben azonban az ilyen élmények nem tagadást és elutasítást, hanem tudni akarást és sok-sok kérdést váltanak ki. Ami engem illet, én az igazságkeresők táborába tartozom. Nem  voltam  különleges pszí képességekkel megáldva, melyek ezt megkönnyíthették volna,  de némi gyakorlással szert tettem néhányra, amire mindenki képes lenne, és ez megerősített abban,  hogy még a leghihetetlenebb  jelenségek megtörténtét sem tartsam ab ovo lehetetlenségnek. De ez persze nem elég: a magyarázatukhoz már komoly kutatómunka  szükséges... Mivel kérdéseim minden bizonnyal azonosak azzal, amelyek a téma iránt érdeklődő, nyitott gondlkodású olvasókban is felmerültek, így azok egy részét és - amennyire a terjedelmi korlátok engedik- a válaszaimat is megosztom. (E válaszok  forrása az összefüggések végiggondolásából adódó saját következtetéseim valamint a kutatásaimból megszerzett tudásanyag.)  És ha az ember a jelenségeket összefüggésükben elemzi, akkor talán már nem is tűnik annyira felfoghatatlannak és paranormálisnak mindaz,   amiről a következőkben szó lesz.

 

1. Amikor a kommunikáció egyik szereplője nem ember…

 

A kommunikáció szereplők szerinti paranormális jellege abból adódik, hogy a kommunikációnak csak az egyik szereplője ember,  a másik szereplője nem az, hanem valamilyen más entitás: olyan valaki (vagy valami?), aki vagy ami nem rendelkezik látható fizikai testtel, vagy van ugyan látható teste,  de  a tudomány szerint nem képes a verbális kommunikációra vagy –legalábbis a külseje után ítélve -nem földi eredetű. A kommunikáció módját channelingnek (ennek kifejtését lásd a 2.pontban) nevezzük, sajnos erre nincs magyar kifejezés..  A „láthatatlan csoportba” tartoznak:   valaha élt emberek „szellemei”,  különböző, önmagukat  fantázianévvel  megnevező entitások, amelyek lehetnek  más bolygókról vagy csillagrendszerből, sőt más galaktikából, párhuzamos univerzumból származó entitások, lehetnek különféle „istenek” (magukat istenként aposztrofáló entitások),  vagy a „jövőből jött emberek”, különféle jó- és rosszindulatú angyalok,  magukat energiaként nevező entitások, földönkívüli látogatók, továbbá növények, állatok faj-szellemei, és magukat különböző nevekkel illető csoporttudatok, tudatcsaládok vagy tudatkollektívák.  A látható csoportba tartoznak: növények, állatok, égitestek, sőt ásványok.

 

 A tudomány a verbális kommunikációt csak aggyal rendelkező élő emberek között tudja elképzelni, ezért az ilyen vegyesszereplős kommunikáció nem szerepel a tudomány kutatási projektjeiben. (pontosabban, csak titkos projektek keretében történtek ilyen vizsgálatok). Pedig ha belegondolunk, könnyen belátható, hogy a tudomány itt nagyot téved. A verbális kommunikáció, azaz a beszéd és az írás mögött lévő gondolat ugyanis nem anyagi természetű dolog és az elme sem az, amely a gondolatokat teremti. A filozófiai irányzatok alapkérdése, hogy mi az elsődleges: az anyag vagy a tudat/szellem. Ez a kérdésfeltevés nem teljesen korrekt: az anyag, így az ember fizikai teste is nem más, mint a szellem manifesztálódása. Ahhoz, hogy a paranormális kommunikáció különféle formái valamennyire érthetők legyenek, tisztázni kell néhány metafizikai fogalmat és összefüggést.  Azt ma már senki sem tagadja, hogy az élőlényeknek  aurája van, hiszen az aurafényképeken azt láthatóvá lehet tenni.  De vajon  az ember láthatatlan mezői csak az aurára szorítkoznak vagy vannak olyan mezői, melyek természetéről, tulajdonságairól, méreteiről szinte semmit sem tudunk, mivel azt semilyen módon nem  képes az ember detektálni? Nemcsak a paranormális, hanem még a megszokott kommunikáció is arra enged következtetni, hogy vannak ilyen mezők. A mezők maguk is hordozói a gondolati energiáknak, sőt hogy ezek a mezők tudattal bíró entitások. A mezőkben és a mezők egyes lehatárolt szektorai között kerengő láthatatlan energiák szintén tudatosak, minden fajtájuk az. (a kommunikáció sokféle telepatikus módozata, melyekről a következő részben lesz szó, egyértelműen biozonyítja ennek az állításnak az igazságát.) A következő kérdés: szükségszerű „tartozéka” –e ezeknek a mezőknek az élő ember vagy az ilyen tudatmezők önmagukban is létezhetnek? A válasz: az ember nem szükséges tartozék és igen, a tudatmezők önmagukban véve is léteznek.  Még az élő emberekre nézve sem helytálló az a nézet vagy állítás, hogy  a tudás, a gondolatok helye az agy. Valójában a testet átszövő és az azt körülvevő tudatmezőkben kell keresnünk a gondolatokat. Hogy ez így van, azt bizonyítja  például a testelhagyás, (amelynek jellegzetessége, hogy a tudat elhagyja a testet, de érzékelni, észlelni, kommunikálni képes  más dimenzióbeli lényekkel és aki ezt jól hatja végre, az emlékszik is arra, hogy mit látott és hallott „odaát”) vagy az un. halálközeli élmény, amikor a tudatmezők és a test között kapcsolat meglazul). Ilyenkor  az ember saját tudatmezőjének egy része pontosan észleli, hogy a fizikai testen kívül van, de így is képes látni, hallani, gondolkodni. Ha belátjuk, hogy testetlenül is létezhetnek tudatmezők, akkor végülis bárhol lehetnek: egy bizonyos földrajzi helyen, egy épületben vagy éppenséggel egy tárgyhoz kötötten. Tágabb értelemben fizikai testünk is része saját tudatmezőinknek, amit azért állíthatunk, mert testünk minden része is tudattal bír, másrészt azért tekinthető mezőnek, mert a szilárd anyag és a mező külöbsége nem valóságos, csak az emberi észlelés számára látszik ez különböző dolgoknak. De azt is kénytelenek vagyunk belátni, hogy saját tudamezőinkról vajmi keveset tudunk. Jobb esetben sejtjük, hogy rendelkezünk ilyenekkel, de minőségükről, kiterjedésükről, működésük szabályairól, törvényeiről szinte semmit sem tudunk. Még saját fizikai testünk tudatával sem vagyunk képesek kommunikálni. Sőt az emberek többsége azt sem tudja, hogy ez létezik. A továbbiakban, amikor majd konkrétan bemutatok néhány igen különös kommunikációtípust, egyértelműen ki fog derülni, hogy a tudatmezők valóban nem szükségszerűen kötődnek élő fizikai testhez és hogy saját tudatmezőink közötti kommunikáció úgy is végbemehet, hogy annak nem vagyunk tudatában. Még az élő ember tudatmezőinek sem kell feltétlenül  a fizikai test közvetlen közelében lennie, E mezők feldarabolódhatnak és az egyes darabok mozgásszabadsága meglehetősen tág: mozoghatnak a térben és dimenziók között (ami azt jelenti, hogy az időben is) és bizonyos szabályok szerint egymásba olvadhatnak.. Az is lehetséges, hogy tudatmezők látható test nélkül is létezhetnek és ezek mozgásszabadsága igy ugyanilyen tág. A mezők tőlük idegen testhez is kötődhetnek. Az a „test” lehet egy fa vagy akár egy ásvány, egy kőépítmény vagy akár  víz. Ennek a gondolatnak a további elmélyítéséhez már egy mélyebb paradigmaváltásra lesz szükségünk, aminek ehelyütt még nem jött el az ideje. De már az eddig elmondottakból is levonható egy lényeges következtetés: ha elfogadjuk azt, hogy a tudat, az elme vagy a gondolat székhelye nem közvetlenül az agy, hanem olyan mezők, melyekről vajmi keveset tudunk, akkor az olyan kommunikációban, melynél csak az egyik fél  élő ember, a másik fél valami más, nem azért különös, mert az a másik szereplő esetleg láthatatlan vagy olyan valami, amiről nem feltételeznénk, hogy kommunikálni lehet vele,  hanem azért, mert kevés ember képes ilyen kommunikációra. Ha sokan lennének erre képesek, akkor senki sem akadna fenn ezen, hanem éppen ellenkezőleg, akkor az lenne abnormális, aki erre nem lenne képes. Még az is lehetséges, hogy  nem is annyira ritka dolog ez,  de a para képességekkel rendelkezők hallgatnak róla.(például akik képesek állatokkal vagy szellemekkel kommunikálni, nem szoktak ezzel kérkedni, kivéve, ha pénzkereső foglalkozásként ilyen használják kivételes képességeiket.)

 

Az ilyen „vegyes szereplős” kommunikáció  ősidőktől fogva létezik. Az, amit a néprajztudomány a természeti népek hitének vagy vallásának tart, sok esetben valós kommunikáció nyomán kialakult legendák vagy vallások illetve tényleges, valós kommunikációk (kapcsolatfelvételek) a természeti „szellemekkel”, olyan tudatentitásokkal, melyek lényegében nem emberekhez kötődnek. A vallásalapító misztikus írások is  ilyen  módon (más dimenzióbeli istenségek channelingje útján) keletkeztek. Mióta a nyugati civilizációban a vallás és a tudomány markánsan elkülönült egymástól és mindkettő megtalálta a maga helyét és funkcióit, azóta a paranormális kommunikáció jellegében és tartalmában is eltolódások következtek be. A XIX. század második felében és a XX.század első felében  divatban volt spiritiszta szeánszok tipikus példái a „vegyes szereplős” kommunikációnak, amelyben  más dimenzióbeli entitások, melyek magukat szellemként nevezték meg, emberekkel próbáltak felvenni kapcsolatokat, különböző célokból. Mivel az emberek többsége az ilyen kapcsolatfelvételre nem alkalmas, ezért közvetítőket, médiumokat környékeztek meg, rábírva őket, hogy vállalják ezt a szerepet, akár mint kereső tevékenységet, akár mint spirituális szolgálatot. Az emberekhez hozzáférkőzni kívánt szellemek aztán a médiumok fizikai testét és energiáit, mint a kommunikáció technikai eszközeit vették igénybe és sok esetben így is nevezték őket. (például   „készüléknek”). Már a XIX.században a szeánszok annyira tömegessé váltak és olyan különös dolgok történtek ezeken, hogy a tudomány képviselőinek is  reagálniuk kellett.  A reakció egyrészt abban merült ki, hogy néhány leleplezett csalást kiterjesztettek az egész jelenségre, csalásnak minősítve a médiumitást és mindent, ami a szeánszokon történt. Néhány tekintélyes ember azonban őszintén törekedett arra, hogy tudományos magyarázatot adjon mindarra, amit saját szemükkel láttak és korrekt ellenőrzés mellett tapasztaltak. A szellemek viselt dolgai nem csupán közlésekre és interaktív kommunikációra korlátozódtak, hanem igazán figyelemre méltó materializációs és teleportációs jelenségekre is, melyekhez hasonlóról manapság már nem-igen hallani.  De most bennünket a spiritiszta korszakból  azok a „szellemek” és a „vételi” oldalon azok az emberek érdekelnek, akiknek az  volt a célja, hogy a kommunikáció segítségével az igazságkereső, kérdéseikre választ váró spirituális érdeklődésű emberek világfelfogását kitágítsák. Azt  próbálták sokféle módon beültetni az akkortájt már elterjedt tudományos, materialista világszemlélettel szemben, hogy  a halál után is van élet, hogy mi mindent tanultak meg „odaát”, mit jelent a más világokban a szellemi fejlődés és az emelkedés.  A megnyilatkozó szellemek többsége magát valaha a Földön élt sok életet leélt emberi lényként vagy lélekként azonosította. Egyesek tisztában voltak vele, hogy már egy más világban vannak, hogy az időben utolsó földi életük végetért, mások nem tudták, hogy kicsodák és hogy földi életükből kiléptek már, nem vették észre, hogy a test, melyen keresztül beszéltek, nem a sjátjuk..

 

A 60-as években médiumokon keresztül kezdtek jelentkezni egészen másfajta entitások, akik különféle angyaloknak, mestereknek, isteneknek, bolygóknak, idegen világokból származó tudacsoportoknak vagy valamiféle tudatenergiának nevezték magukat.  A New Age időszakában a vonal túlsó felén egészen másféle entitások kommunikáltak, mint a spiritiszta szeánszokon. A médiumok egy része továbbra is transzmédium, de már sokan vannak olyanok is, akik éber tudatállapotban is képesek gondolatokat fogni és azokat átadni vagy leírni. Vannak tudatos médiumok, akik a médiumitást képességként kezelik és használják,  az emberek többsége azonban nincs tudatában annak, hogy gondolataik, hiteik nagy részét nem az agyuk vagy saját elméjük termeli, hanem spontán  channelinggel más tudatmezőkből veszik fel a mások által kibocsátott és útjukra eresztett gondolatfoszlányokat. Nincsenek tudatában annak, hogy gondolatokat ugyanúgy fel lehet venni a „légből” (légből kapott gondolat), mint egy fertőzést. És nemcsak gondolatot, hanem persze érzelmeket, érzéseket is. Az éremnek van egy másik oldala is: amikor az ember azt gondolja, hogy valamilyen felsőbbrendű istenség vagy angyal szólt hozzá, mert belülről szavakat hall, valójában azonban nem külső entitás, hanem  saját tudatának felsőbb vagy alsóbb részei „szóltak”. Ez utóbbi eset további magyarázatot igényel, amire a későbbiekben fog sor kerülni.   

 

 

1. Paranormális kommunikációs módozatok

 

Voltaképpen az a mód, ahogyan gondolatokat formálunk és továbbítunk, ahogyan  nyelvünk szavaival  kifejezzük gondolatainkat, önmagában is „paranormálisnak” tekinthető. Az orvostudomány foglalkozik az elme betegségeivel, mint ahogyan a pszichológia is foglalkozik az érzelmekkel vagy érzésekkel, de azt a kérdést egyik sem  teszi  fel magának, hogy voltaképpen mik is ezek? Pedig ezek indokolt kérdések. A gondolat sokkal gyorsabban megszületik, mint ahogyan azt szavakba tudnánk foglalni. De voltaképpen mi is az, amit-mihelyt megszületett - szavakba foglalunk?  Vagy mi az a kép, amit elképzelünk?  Hogyan viszonyul egy gondolat vagy egy elképzelt kép a valósághoz? Nem az igazságtartalma, hanem a létezés formája szempontjából. Azt, hogy egy gondolatot mennyire pontosan vagy jól tudunk szavakba önteni, rendszerint csak abból a szempontból minősítik, hogy milyen egy ember beszéd- vagy íráskészsége, a megértés képességét  intelligencia tesztekkel mérik. Pedig azt a szellemi természetű valamit, amit  szavakkal kommunikálnak nekünk, különböző szinteken, mélységekben érthetjük meg. Amikor egy gondolatot saját nyelvünkön de különböző módokon fejezünk ki vagy más nyelvre fordítjuk le vagy más ember felé kommunikáljuk, akkor olyan valamit fejezünk ki, öntünk formába, amiről nem tudjuk meghatározni, hogy voltaképpen mi is az. Ha fizikai anyagokból készítünk valamit, akkor tudjuk,  mivel dolgozunk. A gondolat mibenlétek titkának megfejtését azonban semmi sem segíti a számunkra. Így aztán azt sem tudhatjuk biztosan, hogy idegen vagy saját „anyaggal” dolgozunk-e. Egy gondolat megformálása során ezt szinte lehetetlen szétválasztani, mert mások korábban a saját tudatmezőinkbe beintegrált gondolatait már sajátunkénak érezzük.  Azt sem tudjuk,  honnan, miből jön elő a gondolat és miből van, mi a szubsztanciája és vajon mi történik vele, miután mi „útjára bocsátottuk”?  Voltaképpen az is egy rejtély, hogy hogyan megy végbe az a szellemi folyamat, amelynek során a megszületett gondolat kifejezéséhez megtaláljuk a megfelelő szavakat. És ha erre a műveletre nem vagyunk képesek, vajon mi hibázik? Vajon lehetnek-e mélyebb gondolatai olyan embernek is, aki azt nem képes szavakba  önteni? Két ember közötti összhang egyik ismerve, hogy mennyire jól  értik meg egymást, mennyire tudnak egymás gondolataira ráhangolódni. Ideális esetben az egy húron perdülők tudnak egymás gondolataiban olvasni. De a fordítottja is előfordul, sőt az a gyakoribb eset, hogy intelligensnek tartott emberek képtelenek egymást megérteni, és amikor kommunikálni próbálnak, olyan benyomást keltenek, mitha nyelvi nehézségeik lennének vagy nem jól hallanák egymást. Vajon mi lehet ennek a magyarázata? És vajon mi  magyarázza egyes emberek  hihetetlen memóriakapacitásának vagy gondolkodási sebességének, vagy fejszámolási vagy formalátó képességének és sorolhatnánk tovább, azaz miért van ilyen nagy szórás az átlagos és a kiemelkedő „normális” (azaz nem pszí) emberi képességek között? Mi lehet az, amiben az ilyen emberek a többiektől különböznek? Hogyan lehetséges, hogy egyre több fiatal képes hihetetlen mértékben felgyorsulni, azaz elméjét a kompjuterekhez hasonló módon működtetni, miközben gondolkodásuk minden szempontból felületes?  Az agy anyagi vagy elektromos működésével sehogyan sem magyarázható, hogy egy-egy ember miért nyújt kiváló mentális teljesítményt valamely területen, a többin pedig nem haladja meg a szürke  középszert. Ezekkel a kérdésekkel az a célom, hogy felhívjam a figyelmet:  az emberi elme működésével kapcsolatban még nehezebb meghúzni azt a határt, ahol a „paranormális” kezdődik, mert a tudomány az emberi tudat és az elme szabatos leírásával mindezidáig adós maradt. Ez nem is csoda, hiszen a tudomány jellegénél fogva materialista, a tudat, a gondolat, az elme, sőt az érzelem is a valóságnak ama láthatatlan, az emberi érzékszeri érzékelés elől rejtett tartományaihoz tartozik, amelyekbe a tudomány nem képes behatolni.  De vajon miért nem képes az emberi elme a saját maga természetét kiismerni?  Voltaképpen ha jól belegondolunk, a tudomány szempontjából minden, ami az elme működésével, erejével kapcsolatos, paranormális, hiszen voltaképpen nem magyarázható.   

 

Az emberek egymás között, valamint az ember és más entitások közötti  kommunikáció egyes ritka és szokatlan módozatai még markánsabban leleplezik, hogy mennyire tévesek és hibásak a tudományoknak az emberi elmével kapcsolatos paradigmái és felfogása. És azt is, hogy ha ezeket a helyükre tesszük, akkor talán kiderül, hogy nem is annyira  hihetetlen mindaz, amit hajlamosak vagyunk tagadni vagy legalábbis erősen kételkedni valóságosságukban.

 

Vegyük sorra a furcsaságokat. A racionálisan gondolkodó ember úgy véli, hogy gondolkodni, bármilyen feladatot megoldani vagy  kommunikálni is csak éber tudatállapotban lehet. Azaz  saját gondolatomat csak éber tudatállapotban vagyok képes szavakba önteni vagy hogy számomra idegen nyelven csak akkor tudok kommunikálni, ha azt a nyelvet ismerem. Ezt a feltevést azonban a tények egyértelműen cáfolják, ezért ez nem helytálló: a médiumok túlnyomó többsége transzállapotban kommunikál a szellemekkel,  és furcsa módon ebben az éber tudatállapotnál  lassúbb üzemmódban képesek hozzáférni olyan információhoz is, melyek a tudatos, éber tudat elől rejtve vannak vagy melyekről semmi tudomásuk sincs. Azt a kérdést  a tudomány nem teszi fel, így persze válasza sincs, hogyan lehetsgées ez. Pedig a választ már a szeánszokon a médiumokon keresztül beszélő szellemek is megadták, amikor elárulták, hogy  a transzban lévő ember  fizikai testét csupán  egy (lényegében technikai) eszközként használják, ahogyan mi- mondjuk- a telefont. De ez a fajta eszközhasználat azért korntsem olyan ártatlan, mint a telefonálás. Egy transzmédium „használata” azt jelenti, hogy az ember tudatmezőinek egy részét idegen entitás elfoglalta és saját uralma alá vonta. A médium saját tudata ilyenkor ki van kapcsolva,. kivéve azokat a funkciókat, melyekre a kommunikációhoz szükség van.  Milyen funkciókról van itt szó?  Nem másról, mint a gondolatenergiák szavakká formálásáról, elmondásáról vagy leírásáról. Ilyenkor csodálkozhatunk rá, mennyire misztikus folyamat ez. Mivel azt sem értjük, hogyan történik mindez, amikor tudatosan végezzük el ezt a műveletet, amikor tehát saját gondolatainkat formáljuk beszéddé, így voltaképpen nem is kell csodálkozni azon, hogy ez a tudatos tudatunk mellőzésével is lehetséges. A megváltozott tudatállapotban, de nem transzállapotban lévő emberek képesek nagyon értelmes dolgokat mondani, de amikor próbálnak visszaemlékezni, hogy mit is adtak elő, hát bizony előfordul, hogy csak töredékesen emlékeznek rá. Még ennél is meglepőbb az un. automatikus  írás, amikor a médium csak annak van tudatában, hogy ír, de hogy mit, az csak akkor derül ki a számára, amikor éber állapotban elolvassa. De lehetséges, hogy akkor sem érti a gondolatokat, melyeket leírt, mert azok meghaladják saját értelmi képességét vagy mert a leírt gondolatok valóban zavarosak, bár nyelvtanilag tökéletesen helyes a szöveg..

 

De menjünk tovább. Mert az is előfordul, hogy teljesen éber tudatállapotban lévő emberrel kommunikálnak más dimenzióbeli, éppen ezért láthatatlan lények. Ehhez minden bizonnyal a mienkhez hasonló távközlésű technikákat használnak azzal a különbséggel, hogy az információ nem hallható hangok vagy látható képek formájában jut el a címzetthez.  Ilyenkor a fogadó fél hangokat hallhat a fejében, de tisztában van azzal, hogy a hangokat nem kívülről a fülén keresztül hallja. Vagy olyan gondolatokat sugallnak nekik valakik, melyekről nem tudják biztosan, hogy azok  spontán módon keletkeztek az agyukban, vagy valamilyen külső sugallatról van szó. A sugallási technika lehet annyira kifinomult (és többnyire ez a helyzet), hogy  az emberek  nem  veszik észre, hogy a tudatuk mint egy bekapcsolt rádióvevő, állandóan idegen adásokat vesz fel és integrál be magába.  Mivel ez a tény rejtve marad mind a „befogadók”, mind a tudományos vizsgálódások elől, így  ezzel a jelenséggel  legfeljebb  titkos tudományos kutatási projektek foglalkoznak. A jelenségnek viszont minden olyan erő, melynek célja az emberek befolyásolása és manipulálása, nagyon is tudatában van, de nekik nem érdekük, hogy  ennek titkait a nyilvánosság elé tárják.  És megintcsak hangsúlyoznom kell: ha  az ember nem képes saját elméje működésébe belelátni, azaz nem tudja, mi is az a gondolat, hogyan keletkezik és mi történik vele azután, hogy megszületett,  addig honnan is tudhatná, hogy a gondolatai a saját teremtményei-e vagy idegen behatolásból származnak, sőt hogy idegen gondolatokat „fogott”, melyeket sajátjának hisz.

 

De haladjunk tovább:  vajon hogyan működik a telepátia?  A telepátia fogalmába nemcsak az tartozik bele, amikor egy elszigetelt fülkében ülő kísérleti alany fogja egy távolban lévő ember által elképzelt vagy lerajzolt képet vagy ábrát.  Voltaképpen minden olyan adás-vétel, amely az érzékszervek közreműködése nélkül történik,  telepátiának minősül. A spiritiszta szeánszokon vagy a különféle más dimenzióbeli entitások jelentkezését váró new age-s csoportokban  a résztvevők úgy vélhették, hogy a megnyilvánuló vagy bejelentkező szellemlény  valamiképpen beszáll a médium testébe vagy tán az agyába. Hiszen ezt a régi idők  médiumai közelében még látni is lehetett: az a fátyolszerű anyag (a perisprit), amelyből a materializálódó tárgyak kibontkoztak, a médium testéből áramlott ki.  Ezek a materializációs jelenségek arra engedtek következtetni,  hogy a szellemlény jelen van, tehát a szó szoros értelmében véve a vele való kommunikáció nem telepatikus. Na de  előzőleg feltehetően nem volt ott a helyszínen. Egyetlen szellem sem állított soha olyasmit, hogy ő folymatosan a médium testében vagy körülötte tartózkodna. De akkor előtte vajon hol tartózkodott és hogyan kapta meg a „meghívó” üzenetet?

 

A távolság legyőzésére az emberi információtovábbítási technika is alkalmas, de a telepatikus gondoldatközvetítés egészen más elven működik. A különbség az, hogy mind a hívás, mind maga a kommunikáció, annak vétele gondolati úton történhet.  A telepatikus kommunikáció abban hasonlít a telekommunikációra, hogy más formában utazik. A telekommunikáció esetében már a kibocsátás előtt megtörténik a hanggá, fénnyé (beszéddé, írássá vagy képpé alakítás), a gondolatküldés esetében nem tudjuk, milyen formában utazik a gondolat. Feltehetően nem hallható hang és fény skaláris (álló) hullámok formájában, melyekbe ugyanúgy, mint a rádióhullámokba a beszéd vagy a zenei hangok, az elektromágneses hullámokba a képek, kódoltan utaznak. Csakhogy a gondolatok szubsztanciája és kódjai elménk számára nem biztos, hogy fogható. Akár a vivőenergia frekvenciája, akár a beírt kódok miatt többnyire nem vagyunk képesek a gondolatokat más frekvenciájú tudatmezőkből (entitásoktól) lehívni. Lehetséges, hogy vannak tudatunknak olyan szegmensei, melyek erre képesek és meg is teszik, csakhogy saját tudatmezőink között is ugyanúgy akadályoztatott a kommunikáció, mint saját és egy idegen mező között. Normális körülmények között érzékszerveink segítségével befogadjuk  a beszédet vagy a képeket  és  a tudatunk vagy az elménk visszaalakítja azt gondolatokká, melyek szubsztanciáját nem vagyunk képesek mi, emberek meghatározni.  Ha ez nem sikerül, akkor mondjuk, hogy nem értettük meg, amit hallottunk vagy amit olvastunk. Azt, hogy mi volt az oka a megnemértésnek, az esetek egy részében meg tudjuk határozni, más részében azonban ez csak a kommunikáció során derül ki, amikor a résztvevők kölcsönösen nem értik egymást, nem képesek egymás gondolatait fogni, ezért a kommunikáció meghiúsul, nem ér célt, süketek párbeszédévé válik.

 

Az emberek többsége nem képes a tudatos telepatikus  kommunikációra vagy csak egy nagyon szűk, behatárolt sávban képes erre. Léteznek különböző technikák, melyek segítségével ez a képesség fejleszthető, de etekintetben is rendkívül nagy szórást mutatnak az ilyenirányú képességek. Az emberi technika analógiájára lefordítva: egyes készülékekhez szükség van átalakítókra, adapterekre. hogy a vevő készülék alkalmassá tegyék a vételre. Ha úgy készítik el, hogy széles spektrumú legyen, akkor az adapter bizonyos határok között mellőzhető.  Nem tévedünk túl nagyot, ha feltételezzük, hogy a gondolatok és a tudatos mezők is olyan elektromágneses illetve hanghullámokból állnak, melyek fizikai tulajdonságait és felépítését, a térben való elhelyezkedését nem ismerjük, mert tudatunk csak egy megfelelő adapterrel segítségével tudna behatolni ezekbe.  Úgy is mondhatnánk, hogy  a gondolatok és a láthatatlan fényhullámok észleléséhez szükséges érzékszervekre lenne szükség ahhoz, hogy a telepátia tudatos szinten működjön az emberi kommunikációban.  Más dimenzióbeli entitások azonban rendelkeznek olyan technológiával, amellyel e hiányzó gondolatolvasó érzékszervet be tudják ültetni. Ez nem anyagi, hanem un. éteri implantátum.  Ez a magyarázat talán segít elképzelni, hogyan valósul meg a telepatikus kommunikáció egy más dimenzióbeli lény és egy testben élő ember között.   

 

De menjünk még tovább:  ahogyan a más dimenzióbeli entitások képesek saját  gondolataikat   idegen tudatmezőkbe beleplántálni azzal, hogy a gondolatok  hang és fény állóhullámait hozzáigazítják a fogadó fél mezőihez, az sem jelent akadályt a számukra, hogy az emberi technikai eszközöket használják közléseik továbbításához, emberi közvetítő nélkül. Az ezzel foglalkozó emberek képesek rádióból vagy magnóból megszólaltatni „szellemek” hangját vagy megjeleníteni a képét a tévé képernyőjén. Ez azonban nem úgy megy, hogy  az ember csak úgy keresgél a rádión vagy a tévé csatornák között tallózgat, hanem ezt egy kapcsolatfelvételnek kell megelőznie. Nagy ritkán spontán módon is létrejöhetnek ilyen „közvetítések”, alaposan meglepve azokat, akik ezt megtapasztalják.  Az eszközök körébe a mobiltelefonok és a kompjuterek is bekapcsolódhatnak.  Előfordult már, hogy be nem kapcsolt magnó vagy rádió is megszólalt!  Nem lehet tudni, mennyire gyakoriak ezek a dolgok, mert akivel megtörténnek, azoknak senki sem hisz, ezért nem nagyon szeretik közkinccsé tenni a hüledezésüket. Mert mit is gondolnak róluk, ha ilyesmit állítanak? Ki hinné el nekik? De ezek az esetek valószínűleg jóval ritkábbak, mint  a  közvetlen telepatikus kommunikáció, mert  az adás oldaláról sokkal kényelmesebb és célravezetőbb, mivel a célok tekintetében nem annyira a meghökkentés, mint inkább a fű alatt történő manipuláció a cél.  Ezt a fajta kommunikációt szubliminálisnak nevezik. A felvevő felfogja a bejövő gondolatokat és képeket, sőt azokat nagyonis fizikainak érzékeli és azt is tudja vagy legalkábbis gyanítja, hogy nem a sajátjai.

 

Most azonban elérkeztünk egy nehéz témához:  a saját tudatmezőinkkel való kommunikációhoz. Az, ha  felismerjük és el tudjuk fogadni, hogy a  gondolatoknak és az érzelmeknek is van valamiféle szubsztanciájuk (ami nem azt jelenti, hogy a Földön ismert elemek atomjait  találnánk bennük), továbbá azt is, hogy minden mező és energia tudatos, akkor ez megkönnyíti a számunkra azt, hogy megértsük: saját tudatunk is strukturált,  részekből áll, melyek meghatározott módon kapcsolódnak össze és meghatározott módon keringenek benne különböző tudatenergiák.  Ezek a mezők egy hologramot képeznek, melynek csak egyik szegmense az általunk észlelt látható világ. Fizikai testünk is része ennek a hologramnak, de ebbe nem vagyunk képesek belelátni, viszont magunkat kívülről lehatárolt, szilárd anyagi testnek látjuk. De ez csak amiatt van így, mert  a tudatunk erre a frekvenciasávra van ráhangolva. Amikor tudatunkat kivetítjük az asztrálsíkba, akkor az ottani embereket és környezetüket látjuk ugyanilyen szilárd anyagúnak, feltéve, hogy a tudatunkat élesen rá tudjuk állítani arra a sávra. Fizikai testünk és annak részei mind-mind tudatosak és elvileg képesek vagyunk velük kommunikálni, ha tudatunkat sikerül arra a sávra ráállítani. Aki erre képes, az megtudhatja, melyik szervének vagy szervrendszerének mi a problémája, mi nem tetszik neki, mi betegítette meg. A testtudat tehát a tudatalatti sávba tartozik, ennek ellenére testünkkel is képesek lehetünk verbálisan kommunikálni, de képekkel is. Némi rábeszélésre távozásra tudjuk bírni a testünk számára káros anyagokat, sőt érzelmeket is. De ugyanígy magasabb rendű tudatrészeinkkel is felvehetjük a kapcsolatot.  Mások megfelelő tudamezőibe is beléphetünk.

Vannak emberek, akik ezeket a képességeket hosszas gyakorlással érik el, vannak, akik ilyen képességekkel születtek vagy későbben fedezték fel magukban. E képességek birtokában valóban  hihetetlen kommunikációra képesek az ilyen egyének:  attól függően, hogyan tudják tudatukat a beállított sávból kimozdítani, nemcsak dimenziók között, nemcsak a térben, de az időben is képesek utazni és ezekben a sávokban található entitásokkal kommunikálni, több-kevesebb sikerrel.  Az időutazás ugyanis nem más, mint tudatunk más dimenziókba való áthelyezése. Az emberi lények tudatmezői egy hatalmas struktúrált konstrukciót képeznek, amelyben az egyes szektorokat kapuk energiafalak választják el egymástól. E kapuk le vannak zárva és az emberi  tudat mozgástere parányi. Hogy miért nem képes az átlagos  földi emberi lény tudata tetszés szerint szörfözni, nem fér e dolgozat keretei közé, csak annyi, hogy a különleges képességek megléte vagy teljes hiánya azzal függ össze, kinek milyen széles vagy szűk sávba van a tudatos tudata beszorítva.  Az emberi tudat alig jobb egy olyan  számítógépnél (az interfimenzionális tudás lehívása vagy a telepatikus kommunikáció tekintében), amelyre a gazdája már sok mindent átmásolt, de amelynek nincs  internet hozzáférése.

 

A kommunikációnak rengeteg igencsak meglepő és hihetetlen formája létezik. Aki nem rendelkezik különös képességekkel, azoknak is –egy kevés gyakorlással -lehetőségük van tapasztalatok szerzésére és kísérletezgetésre.  Például az egyszerű eszközök használatával, mint amilyen az inga. (cérnán lógó kis kulcs). Aki intelligensen tud kérdezni, az ingás módszerrel hozzáférhet olyan információkhoz, melyeket más módon nem tudna megszerezni.   Képes  testével kommunikálni, diagnózisokat felállítani,  anyagok, táplálékok, gyógyszerek hasznosságáról vagy kártékonyságáról tudakozódni,  és ugyanígy képes más tudamezőkből információkat lehívni.

 

Mitől lehet a kommunikáció tartalmilag paranormális

 

A spiritiszta üléseken  sokszor nagyon egyszerű, képzetlen médiumok adtak le nagyon elvont filozófiai vagy tudományos igényű  előadásokat.  A tartalmi furcsaságoknak több oka lehet. Ha a channeling más dimenzióból való entitásoktól érkezik a közvetítőhöz, akkor  a gondolatok le kell fordítania saját tudatunknak (vagy a médiuménak). Ha magas dimenziókból származik egy kommunikáció vagy kapcsolatfelvétel, akkor egy láncon keresztül történik a lassítás és a „lehozás”. A médiumok (közvetítők) „fordítóképessége” is különböző, de a más dimenzióbeli entitások –szemben saját magunkkal – belelátnak elménk struktúrájába és tartalmába is.  Nemcsak küldeni képesek gondolatokat, de olvasni is a náluk alacsonyabb tudatszinten lévő elmékben.

 

Rendkívül fontos annak megértése, hogy a Földön minden ember valamilyen mértékben idegen dimenziós entitások befolyása alatt áll. Ahogy a mi világunkat át meg átjárják a rádióhullámok és szonáris hullámok,  melyek hatással vannak fizikai testünkre is, ugyanígy a más dimenzióbeli energiák és közvetítések is eljutnak  a Föld igen nagy területeire és az azon a területen élő emberekhez. Ez is ugyanolyan észrevétlenül megy végbe, mint az egyének tudatába való behatolás.

Egyes gondolati  közvetítésekhez értelmi energiákat is el tudnak juttatni vagy területekre. Mindez természetesen  nem lepleződik le, mert az eredményre mindig lehet találni emberi magyarázatokat. Mivel mindenki kap belőle, ezért hajlamosak vagyunk a tudati anomáliákat, rendellenességeket nem észrevenni. Hiszen ha nem tudunk arról, hogy létezik interdimenzionális kommunikáció, akkor hogyan is gondolhatnánk arra, hogy ebből származik a paranormalitás.  

 

Egy komplex példa, amelyben minden megtalálható, ami „ paranormális” : az Urantia Könyv

 

 Az Urantia Könyv teljes terjedelmében földön kívüli intelligenciák által alkotott igen terjedelmes mű, több mint 2000 oldalt tesz ki. Keletkezésének körülményei eléggé homályosak és titokzatosak, mivel a körülményeket titokban tartották azok az emberek, akik a könyvet gondozásba vették és alapítványként a későbbiekben terjesztésükről gondoskodtak.  A XX. Század elején egy amerikai pszichiáter dr Sadler gondalatátviteli kísérleteket folytatott egy önképző csoporttal, amelyben szociológiai, pszichológiai kérdésekkel foglalkoztak. A doktor foglalkozott a médiumitással is, de a médiumokat és az általuk közvetített dolgokat nem sokra tartotta, mert úgy vélte, hogy a médiumok vagy csalók, vagy saját tudatalattijuk tartalmát szólaltatják meg. Egyszer azonban furcsa kivételre bukkant: földön kívüli intelligenciáktól médiumon keresztül üzenetet kapott,  hogy csoportja nagy lehetőséghez jutott: ahelyett, hogy a telepátiával kísérleteznének,  gyűjtsenek össze értelmes kérdéseket és egy Földön kívüli szellemcsoport fogja a kérdéseiket magas szinten megválaszolni. Összegyűjtöttek 5000 körüli kérdést és akkor elkezdtek írásban áramolni a válaszok. A pszichiáter és a társaság valamennyi tagja le volt nyűgözve a szöveg mélységétől, újszerű látásmódjától, a leadott információ teljesen egyedi jellegétől. A médumról annyit árult el a pszichiáter, hogy ő olyan személy, akire nem vonatkozik a médiumokról kialakított véleménye, mivel egyrészt nem akaratlagosan vett részt a „projektben”, az anyagokat olyan mély transzban, lényegében éjszakai alvás közben írta, melyből nem lehetett felébreszteni, ő maga nem is tudott róla, hogy alvás közben oldalak százait írja vagy inkább íratják vele. Azt akarta, hogy személye maradjon titok, hiszen akarata ellenére végezte az írást.  Valószínűleg e helyzet miatt állította Sadler és a projekt többi résztvevője is, hogy az Urantia Könyv nem médiumi közvetítéssel jött létre.  Valóban azonban nincs lényeges különbség egy mély transzállapot és egy mély alvásállapot között, az utóbbi csak egy még mélyebb tudatállapot. Különbség csak a tekintetben van, hogy a médium mennyire tekinti szolgálatnak, üzletnek vagy kényszernek a médiumi közvetítést. Az Urantia Könyv esetében a médium nem szabad akaratából, hanem kényszer hatása alatt, mint tehetetlen közreműködő eszköz, hajtotta végre az írást. A forrás morálja szempontjából azonban nem közömbös, hogy a médiumot kényszerítik-e a munkára, azaz akarata ellenére csinálnak médiumot belőle vagy meggyőzik, hogy ez a munka hasznos szolgálat, mert az embereknek szüksége van a segítségével közvetített tanításokra vagy információra és ezek után önként és örömmel vállalja a feladatot. Az Urantia Könyv esetében azonban erről sem lehet semmi biztosat tudni, mivel lehetséges, hogy ez az ember, amíg „odaát” tartózkodott két élete között, tehetett olyan ígéretet, hogy majd inkarnációja után segít ebben a munkában.  A nagy kérdés az, hogy kinek.

 

Az Urantia Könyv láthatólag a szellem szerzők deklarált szándékai szerint és az egész munkamenet ismerete alapján igényes, magas szinvonalú írás, saját meghatározásuk szerint korszakos reveláció A földön kívüli szellem szerzőkről annyit lehet tudni, amennyit saját rendjükről, amelyhez tartoznak, bemutatnak. Tudható, hogy egy-egy írás szerzője a Könyvben ismertetett szellemhierarchiában milyen helyet foglal el, a hierarchia leírása pedig nagyon részletes.. Míg azonban a Biblia esetében személy szerint én soha nem kételkedtem abban, hogy azt  közönséges emberek írták más, régi források felhasználásával,  az Urantia Könyv esetében nem volt egy pillanatra sem kétségem afelől, hogy a szerzők nem emberi, hanem más dimenzióbeli, földön kívüli lények. 

 

Az Urantia Könyvnek nemcsak a keletkezése misztikus, de az egésznek a tartalma és nyelvezete is az. Az Urantia Könyv átfogja a teljes világmindenséget, annak teremtését, az azt belakó lényeket, az univerzumok közigazgatási rendszerét, a szellemi hierarchia ismertetését, a  kozmoszban előforduló energiák osztályozását, a földi élet, a fajok, az ember kialakulását, az ember történetét, a civilizáció történetét, a vallás, tudomány és filozófia funkcióit, Jézus Krisztus életét 700 oldalon keresztül, hogy néhány témát említsek a legfontosabbak közül. Az UK teljességgel saját használatra gyártott fogalmakkal és nevekkel operál. A Könyv angol nyelven íródott, teljes mértékben tudatos emberi közreműködés nélkül. Az angol nyelv sajátossága, hogy csaknem minden szónak igen sok jelentése van. Furcsa módon azonban igen gyakran fordult elő, hogy a mondatban nem volt számomra ismeretlen szó, mégsem értettem a mondat értelmét. Többnyire ennek az volt az oka, hogy egy-egy szót nem a szokványos értelemben használ. Olyan benyomást keltett a nyelv, mintha kompjuterrel fordították volna  a szöveget egy nem földi nyelvből nyelvből angolra olyan módon, hogy egy szótár által felkínált jelentésekből találomra kiválaszt egyet. A metafizikai fogalmakat is igen furcsán és egyedi módon fejezi ki. Ilyen például a fizikain túli dimenziók megjelölésére használt morontia szó, amely nem létező szó. Az Urantia a Föld neve, az emberi „fajokat” színekkel jelöli, de olyanokkal, amelyek nem jellemzőek az emberi fajtákra. Van közte zöld, narancs, lila, indigó, azt állítva, hogy a különböző színű gyermekek mind egy előember (inkább még állati, mint emberi) pártól születtek testvérekként és így keletkeztek a Földön az ősi emberi fajok. A föld az élő szervezetek létrehozásának kísérleti terepe volt., ahol az élőlények létrehozását sok százezer labor kísérlet előzte meg. Több száz oldalon tárgyalja a könyv a különböző szellemhierarchiákat, valamennyien az Univerzális Atya, a Teremtő Fiú és a  Végtelen  Szellem teremtési vonalához kapcsolódnak. A Fiú a szellemet képviseli, a Végtelen Szellem pedig az intelligenciát, a kozmikus elmét. Természetesen a könyv tárgyát illetően ezek  kiragadott példák és nem érzkeltetik, mennyire szofisztikált az egyes témák kidolgozása.  Tele van soha nem hallott információval olyan témákban, amelyekkel kapcsolatban a gondolkodó, metafizikai igazságot kutató embernek ezer kérdése van, és az ember abban a reményben olvassa, hogy e kérdésekre bölcs és igaz revelációt kap. Utána ráébred az ember, (legalábbis én), hogy  valamiképpen az egész hamis, értelmetlen és kiagyalt. 

 

Földön kívüliekkel való kommunikáció

 

A Földet ősidők óta látogatják különböző földön kívüli  fajok képviselői, akik különböző célokból és különböző formákban kapcsolatba lépnek egyes emberekkel.  Ehelyütt nem foglalkozom  látogatásaik céljaival, csupán azzal, miképpen kommunikálnak  az emberekkel. Az idők folyamán elég sok embernek volt lehetősége közvetlen fizikai találkozások alkalmával földön kívüliekkel beszélgetni vagy más módon kommunikálni velük. 

Többen számoltak be arról, hogy földön kívüli látogatók napok alatt kompletten megtanulták  a meglátogatott ország nyelvét.  Mások tolmácsgépet használtak, mely szinkronban tolmácsolt.  Megint mások telepatikus gondolatátvitellel kommunikáltak.  Ez egyrészt úgy működik, hogy az ember a fejében belső beszédet hall, más esetekben egyszerűen gondolati formában érti a földön kívüli közléseit. De nemcsak gondolatokat, hanem holografikus látványokat is oda tudnak varázsolni, melyezt akár egész tömegek is látnak. A hologramma szinte varrat nélkül illeszkedik az eredeti környezetbe.