Egy paratudományos könyv mindazokról a jelenségekről és kérdésekről, melyek kívülesnek valláson, tudományon, filozófián és ezotérián.
A hit, a vallás és a tudomány terepe
A tudományos gondolkodás jellegénél fogva materialista. Hogy miért? Azért, mert a tudomány valóságra vonatkozó megállapításait, állításait, magyarázatát, elméleteit a saját magával szemben felállított követelményeknek megfelelően olyan módon kell bizonyítani, hogy a bizonyíték érzékszerveink számára közvetlenül vagy közvetve megragadható legyen. Érzékszerveink közül elsősorban a látás az, ami itt döntő szerepet játszik. Fiatalkoromban világképem és világnézetem egyértelműen materialista volt, ami nemcsak a tudományos gondolkodásmódommal, de a szocialista társadalmi rendszer hivatalos, úgy is mondhatnám, hogy kötelező világnézetével is egybeesett. A vallások tartalma és eredete nem-igen érdekelt, lényegében elfogadtam azt a marxista vallásmagyarázatot, miszerint a vallások részben az emberi tudás korlátaiból fakadnak, részben a tudatos népbutítás eszközei. Meg voltam győződve arról, hogy mivel a hitre alapozó vallás és a természeténél fogva materialista tudomány összeférhetetlen, ebből az következik, hogy egy tudós vagy tudományos munkát végző ember nem lehet vallásos, mivel nem lehet egyszerre materialistának és vallásosnak lenni. Hit és tudomány nem férhet össze egy elmén belül. Hogy ez valóban így van-e, azt persze nem tudhattam biztosan, hiszen a szocializmusban nem lett volna bölcs dolog tudományokkal foglalkozó emberek részéről, ha vallásosságukat vagy istenhitüket a nyilvánosság elé tárták volna. A rendszerváltás után azonban igen gyorsan kiderült, hogy ez a feltételezésem nem állja meg a helyét: tudósok egész sora vallott arról, hogy hívő és/vagy vallásos, sőt mindig is az volt. Ezen aztán elgondolkodtam: mégis hogyan férhet ez össze? Aztán rájöttem az egyszerű válaszra: a tudományosság csak akkor férhet össze a vallásos hittel egyazon ember fejében, ha –hogy úgy mondjam- térben és időben szétválnak, azaz nincsenek „összeeresztve”. Az emberi elme ugyanis működtethető úgy is, sőt jellemző módon így is működik, hogy az összetartozó gondolatok klasztereket képeznek és az elme különböző rekeszeibe vannak bezárva. Amikor egy tudós szakmája követelményeinek megfelelően a munkáját végzi, akkor kikapcsolja a vallásos hitét, majd amikor éppen be- és elfogadja vallásának tanításait és hittételeit, akkor kikapcsolja a tudományának műveléséhez szükséges racionális gondolkodását és mindazon ismereteit, melyek hitének ellentmondanának. Egyszerűen bezárja az egyik szobát és megnyitja a másikat. A szobák között nincs átjárás. Lehetne, de az nagyon zavaró lenne. Így azonban minden zavarodottság nélkül hihet egy tudományosan gondolkodó ember olyan vallási tanításokban, melyeknek semmiféle józan ésszel belátható valóságalapjuk sincs. Ez a magyarázat reálisnak tűnt és azóta sem találtam erre ennél jobbat, mégis talány maradt a számomra hosszú ideig, hogy magasan képzett emberek hogyan képesek a józan eszüket ennyire leszigetelni, amikor vallásukat vagy a hitüket „gyakorolják” vagy hogy egy tudományosan képzett és tudományosan gondolkodó ember vajon hogyan veheti komolyan akár a Bibliát vagy bármelyik más vallás szent írását? A részproblémákkal pepecselő tudósok vallásossága nem okoz fejtörést a számomra, hiszen valamilyen marginális részletproblémával anélkül is lehet foglalkozni, hogy a világ nagy titkain és kérdésein kellene gondolkodni. Ha a tudományos gondolkodást kizárólag valamilyen konkrét kérdésre, valamilyen apró részprobléma kutatására vagy megoldására korlátozom, akkor persze elképzelhető, hogy a legképtelenebb vallási tanításokban való hit sem fogja az elmém nagyobbik részét elfoglaló állóvizét megkavarni.. Úgy néz ki a dolog, hogy még a magas szintű szellemi igénybevétellel járó foglalkozást űző emberek számára sem fontos az, hogy amiben hisznek, az igaz legyen, vagy legalábbis saját tudásszintjükön azt az eszükkel is igaznak fogadhassák el. Az egyházak papjai híveiknek azt súlykolják, hogy nem szükséges gondolkodni olyan dolgokon vagy kételkedni abban, amiben csak egyszerűen hinni kell. Magyarán: a hit lényege a vallási dogmák feltétel nélküli elfogadása. A vallásos hitnek az a lényege, hogy vakon megbízunk saját vallásunk istenében/isteneiben és elfogadjuk Isten igazságát képviselő és terjesztő egyház papjaitól, amit „átadnak” nekünk, bárminemű képteleségekkel vagy badarságokkal traktáljanak is bennünket. De mégis hogyan lehetséges az, hogy egyes emberek kiváló teljesítményt nyújtanak a maguk szakterületén és kiváló, kreatív intellektuális képességekről tesznek tanúbizonyságot és ugyanakkor azokban a kérdésekben, melyeket a tudomány a vallásoknak és a filozófiának engedett át, semmiben sem különböznek a nép egyszerű gyermekeitől abban, hogy hitük ugyanolyan vak?
A tudomány és a vallás már a XVIII.században sem fért össze. Akkor vajon hogyan lehetséges, hogy a XXI. században a valláskritika szinte tabu téma lett? Tudomány és vallás megpróbálnak békében élni egymás mellett és úgy tenni, mintha nem lenne köztük ellentét, mert különböző igényeket elégítenek ki. A tudomány nem foglalkozik a vallásokkal (kivéve, ha ez a tárgya), kerüli a valláskritikát, és a vallás sem támadja a tudományt, hanem amennyire lehetséges, megpróbálja magába integrálni. Persze ez nem lehetséges. A materialista tudományok nem békíthetők össze a hitre alapozó vallásokkal. Vajon mivel magyarázható ez a békekötés? Ez már nem annyira egyszerű kérdés, mint az, hogy egy emberen belül hogyan fér meg békében egymás mellett a vallásos hit és a tudományos gondolkodásmód. Ebben valami cinkosság gyanítható: ne zavarjuk egymás köreit, mindenki foglalkozzon a maga dolgával. Minden ember szabadságában áll, hogy megválassza, miben hisz: abban, hogy Isten akarata vagy útjai kifürkészhetetlenek vagy a tudományok által kínált elméletekben. Egy a lényeg, hogy higgyenek valakiknek vagy valamiben. Mert így jóval könnyebben manipulálhatóak, mintha gondlkodnának és mindent megkérdőjeleznének és mindennek tudni akarnák a mélyebb okait vagy magyarázatát. Mind a tudomány, mind a vallás kerüli a forró kását: azokat a kérdéseket, melyeket sem a tudomány, sem a vallások nem tesznek fel.
….és sok más „egyéb”, ami kívülrekedt ezeken
Már a nyolcvanas évek végén kezdtek bejönni Magyarországra információk olyan jelenségekről, melyek megismerése illetve megtapasztalása saját szilárdnak hitt materialista világnézetem igencsak gyors összeomlásához vezetett. A kilencvenes évek elején már ömlöttek be a könyvek a megmagyarázhatatlan parajelenségek mindenfajta kategóriáiról. Kiderült a számomra, hogy a valóságnak vagy egy óriási szelete, mely mind a tudomány, mind a vallás –hogy úgy mondjam –érdeklődési köréből kiesik. A természetet mikro-, mezzo és makroszinten egyaránt áthatja egy letagadhatatlan tudatosság, intelligencia, amely nem kötődik az emberi agyhoz, sőt testhez sem. Ez a tudatosság és intelligencia rengeteg olyan jelenségben nyilvánul meg, melyekben a tudomány eszközeivel a tudatosság forrása egyszerűen nem észlelhető és nem ragadható meg. Gyanítani kezdtem, hogy a vallások kialakulásának és tartalmának valahogyan köze lehet eme természetfelettinek látszó jelenségekhez, a legváratlanabb formákban és helyeken tetten érhető tudatosságnak. E tudatosság lényegét, magyarázatát, mibenlétét azonban egyik vallás sem képes még megközelítően sem megragadni. A tudományok sem képesek kezelni semmiféle olyan jelenséget, mely a materialista világképből kilóg vagy ami az elfogadott és tudományos bizonyítékokkal alátámasztott elméleteknek nem felel meg. A tudomány paradigmái még e jelenségek leírására sem alkalmasak. A tudományok művelői egy-egy dologról egyre részletesebb és pontosabb ismeretekkel rendelkeznek, melyek azután csodásnál csodásabb technikai eszközökben testesülnek meg, ugyanakkor a mikro-, mezzo és makrovilágok rejtélyeinek megoldásában úgyszólván semmi előrelépés sem látható. Egy tudományosan gondolkodó ember vagy tagad minden olyan dolgot, amit „természetfelettinek” tart, beleértve Isten létezését, vagy hisz benne és valamely vallás hittételeit teszi magáévá, de az nem valószínű, hogy egy tudományokkal foglalkozó ember a világ rejtélyeit mondjuk a Biblia segítségével akarná megfejteni, még akkor sem, ha komolyan veszi a vallását. De vajon a tudósok harmadik kategóriája, a világ vagy a természet nagy kérdésein és rejtélyein töprengő tudósok hogyan viszonyulnak a tudományokat zavarba hozó jelenségekhez? Ők kénytelenek elfogadni, hogy a materialista elvek szerint működő tudomány paradigmái nem alkalmasak az egyes tudományágak elméleteit nagy kihívások elé állító ellentmondások feloldására. Ezeken a pontokon mindenféle metafizikai paradigmák és fura elméletek láttak napvilágot tudományos körökben is, melyek szenvedélyes vitákat provokáltak. A radikálisan új szemléletet megtestesítő elméletek valóban lefedték a zavarba ejtő jelenségek egyik részét, nagyobbik részére azonban nem voltak képesek elfogadható magyaráttal szolgálni. Ezeket a köznyelv paranormális jelenségeknek nevezi, pedig ez értelmetlenség, mert ha egy jelenség valós, akkor az „normális”. Csupán arról van szó, hogy ezek a jelenségek ritkábbak, mint azok, melyeket a tudomány magyarázni képes, ráadásul meglehetősen kiszámíthatatlanok, így a tudomány fegyelemezett módszereivel nem-igen vizsgálhatók, sőt még tetten érésük sem egyszerű. Én a magam részéről nem a jelenségek eme típusára, hanem a hozzá való viszonyhoz tennék jelzőt. Nem a jelenségek a paranormálisak, hanem a hivatalos tudomány konzervatív és szemellenzős, mivel tagadja azt a nyilvánvaló tényt, hogy a valóság nagyobbik része láthatatlan és észlelhetetlen, de attól még létezik. Ha tehát sem a tudomány, sem a vallások nem foglakoznak a valóságnak eme zavarba ejtő jelenségeivel, akkor kinek kéne foglalkozni vele?
Talán a filozófia lenne az az összebékítő tudományág, mely mind a tudomány, mind a vallások által nyitva hagyott kérdeseket felvállalja? A filozófia persze nem képes összebékíteni a tudományt a vallásokkal, mivel arra sem képes, hogy mindkettő hézagait betöltse. De miből adódnak mindkét oldalon azok a hézagok, melyek miatt egyik sem alkalmas arra, hogy a világ nagy kérdéseit napirendjükre tűzzék? Ezek a hézagok abból adódnak, hogy a tudomány a valóságnak csak a látható tartományaival foglalkozik, mert a láthatatlan világok létezését csak sejti, de tudással nem bír ezekről. A láthatatlan világokról egykoron meglévő tudását az emberiség régesrég elveszítette és abból csak halvány utalások maradtak meg régesrégi írásokban. (azok a civilizációk, melyek még birtokában voltak e tudásnak, nyom nélkül megsemmisültek.) A vallások és a különböző ezotérikus filozófiák az idők folyamán a megmaradt töredékeket is egyre jobban eltorzították. Az csak természetes, hogy a modern tudományok ezektől a töredékektől és egészükben meglehetősen zagyvának tűnő forrásoktól elhatárolódnak, hiszen ezeknek a látható és a tudomány módszereivel és eszközeivel észlelhető és megfigyelhető valósághoz aztán tényleg nem sok közük van.
A közvélekedés szerint az ezoterika az, amely ezekre a területekre szakosodott. Ez így is van, csakhogy az ezotérika, akárcsak a tudomány, sok-sok részterületre, ágazatra bomlott. Az ezotérikus tanok ma már áttekinthetetlenek és ember legyen a talpán, aki az ezotérikus irodalomban szét tudja választani az igazságokat a szándékos vagy nem szándékos megtévesztéstől. Ráadásul az ezotérika terminológiája nagyon egyéni, ugyanazon a fogalmon mindenki mást ért. A ma hozzáférhető ezotérikus irodalom még sokkal alkalmatlanabb forrás egy igazságkereső számára, mint az, ami a kilencvenes években hozzáférhető volt.
Voltaképpen a láthatatlan világokról való tudás hiánya az, ami miatt a tudományos igazságok is rendkívül hiányosak, ellentmondásosak és meglehetősen manipulatívak: a kényes és zavaraba ejtő tényeket egyszerűen leplezik és tagadják vagy rendkívül idétlen magyarázatokat adnak rájuk. Akik csakis és kizárólag a tudományok világmagyarázatában és a fizikai, biológiai, antropológiai, orvostudományi stb. elméletekben hisznek, és elméjükből minden olyan tapsztalatot kizárnak, melyek ezekből kilógnak, ugyanúgy elfogultak a tudomány iránt, ugyanolyan szűk látókörűek tudnak lenni, mint amilyenek a vallásos emberek, amikor saját hitüket másokéihoz viszonyítva igazabbnak vagy felsőbb rendűnek tartják.. Amennyiben az ember a hivatalos tudomány által elfogadott elméleteket fogadja el fenntartások nélkül igazságokként, ugyanúgy nem gondolkodnak el rajtuk, mint ahogyan a hívők sem gondolkodnak el hitük tárgyán. Mert ha ezt megtennék, ezernyi megválaszolatlan kérdésük támadna. És a gondolkodó nagy tudósoknak támadt is és gyötrődtek is eleget ezekkel.
A láthatatlanhoz való viszony
Ha sem a vallások, sem a tudomány, sem a filozófia, de még az ezotéria sem alkamas arra, hogy a logikus gondolkodás szabályai szerint foglalkozzanak a tudományok által lefktetett természeti törvényeknek ellentmondó jelenségekkel, akkor hogyan nevezzük azt a tárgyat, mely ezt a hézagot igyekszik betölteni? Nevezzük paratudománynak azt a racionális gondolkodásra épülő szellemi tevékenységet, mely e jelenségek magyarázatát veszi célba ahelyett, hogy letagadná a létezésüket.
Mind a vallásos emberek, mind a tudományokon nevelkedett szakemberek többsége sajnálkozva vagy némi megvetéssel viszonyulnak azokhoz az emberekhez, akik „hisznek” abban, hogy az általunk belakott térben láthatatlan enegiák és entitások is helyet foglalnak, melyek különböző jelenségeket és hatásokat idéznek elő. Ezeknek a világoknak a fizikai törvényeit a tudomány nem ismeri. Entitásai időnként láthatóvá és észlehetővé válnak, a különböző vallások és filozófiai rendszerek más és más neveket adnak nekik, más és más módon jellemzik, értelmezik őket. Ezek az entitások azonban a valósághoz tartoznak és nemcsak ők maguk, hanem hatásaik is többnyire láthatatlan és észlelhetetlen. Olyan gondoaltokat, érzéseket, észleléseket, információkat képesek nemcsak egyes emberek, hanem nagy embercsoportok tudatába ültetni, melyek igazi forrásáról az embereknek fogalmuk sincs. Ezek egy részére az illetékes tudományágak és a pszichológia csak rendkívül nyakatekert és irracionális magyarázatokat képes adni vagy ilyeneket sem.
E jelenségek természetének és hátterének eléggé mély megismerése alapján az a mély megyőződésem, hogy az istenhit azokban a formájukban, ahogyan azt a vallási vezetők tanítják, sugallják, egyáltalán a bárkiben vagy bárkinek való vak hit nemhogy nem pozitív érték, de egyenesen káros és veszélyes akár az egyén, akár a társadalom szempontjából, szemben azzal, amit erről az egyes közvéleményformáló politikusok és más tekintélynek örvendő emberek állítanak.. Akik valamely külső istenségben való hitre és az akaratának való alávetésre biztatják és befolyásolják az embereket (papság és egyes politikusok is), voltaképpen azt próbálják elhitetni a közvéleménnyel, hogy a hívő ember nemesebb, értékesebb, jobb, mint a nem hívő és a hit valamilyen magasrendű dolog, amit mindenkinek tisztelni kell a másik emberben. Ezért nem illendő bírálni vagy támadni vagy egyáltalán kételyeket ébreszteni a vallási tanításokkal szemben. Én az emberek ilyen-olyan hitét a magam részéről ugyanolyan magánügynek tekintem, mint mondjuk az, hogy milyen zenét szeretnek. Nem lárok rá semmi okot, hogy bárki hitét tisztelni kellene. Sőt: a vallásos hit egyes vonatkozásban nagyon hasznos is lehet, de káros is. Káros akkor vagy amiatt, ha és mert beszorítja az elmét valamilyen dogmarendszerbe, amitől azután az nem tud megszabadulni, mert a hit az rendkívül erősen köteléket képez. Káros, mert a hívő emberek igen könnyen és egyszerű „hívószavakkal” befolyásolhatók és úgy használhatók fel idegen érdekek szolgálatára, hogy eközben azt hiszik, jó ügyet szolgálnak. Az erős hit azzal jár, hogy más kezébe adjuk irányításunkat, sorsunkat. Akik ezt teszik, nem értik, mi miért van, mi miért történik és nem is akarják tudni. Kiszolgáltatják magukat olyan erőknek, melyekről semmit sem tudnak, létezésükről és működési módjukról fogalmuk sincs.. A hit, bármi legyen is a tárgya, igen erősen korlátozza a gondolkodást és az igazságkeresést. A tudományban való hit sem sokkal jobb, mint a vallásos: a tudományban rengeteg a tévedés és a megtévesztés, a tudományok saját dogmáikat ugyanolyan arrogánsan védelmezik és hárítják el a velük szembeni kritikát, mint azt az egyházak is teszik a maguk területén. . A tudást nem lehet hittel helyettesíteni. Azzal sem, hogy megteszik valamilyen irányzat, vallás vagy ezoterikus iskola, mert szimpatikusnak tűnik, amit tanítanak, csatlakozom és attól kezdve elfogadom és magévá teszem tanításait. A tudás megszerzéséért nemcsak tanulni kell, hanem kételkedni, gondolkodni, a dolgok mélyebb okait és mozgató rugóit keresni. A tudás megszerzése rengeteg tévelygéssel, kerülőutakon való bolyongásokkal jár. Képesnek kell lenni mindenkor arra, hogy téves, ellentmondásos, homályos vagy zavaros eszméinktől, gondolatainktól, következtetéseinktől megváljunk, kidobjuk, kilomozzuk őket, ha nem állnak meg az ész ítélőszéke előtt. De ez nem megy másként, csak ha eszünket folyamatosan használjuk.
Az igazságkeresés nem könnyű elfoglaltság. Sok idő, kitartás, nyitott, rugalmas elme kell hozzá. Az igazságkereső útja nem egyszerű, rengeteg mentális akadállyal kell megküzdenie. Az Ahol megállt a tudomány c. könyvem megírásával az volt a célom, hogy a hozzám hasonló igazságkeresőknek, akik ezernyi megválaszolatlan kérdésükre szeretnének elfogadható választ vagy legalább a válaszkereséshez szempontokat és útmutatókat kapni, hathatós segítséget nyújtsak. Ha TE, kedves Olvasó, az igazságkeresők közé tartozol, könyvem elolvasásával rengeteg kanyarulatot levághatsz és elrendezheted az elmédben felhalmozott rengeteg sokszor zavaros és ellentmondásos információt és magyarázatot.
Könyvemben az igazságkeresés során felmerült számos nehézséggel külön fejezetben foglalkozom. A további fejezetekben nagyon sok izgalmas kérdést témát érintek: az egymástól nagyon eltérő típusú olyan jelenségekkel, melyek vizsgálatát a tudomány úgy kerüli, mintha semmi köze nem lenne hozzájuk. Közöttük persze azért vannak olyanok is, melyekkel a tudományos kutatók és elméleti tudósok is szembesültek és melyektől nem tudtak teljesen kitérni. De vajon beépült-e valamiképpen az elméletekbe azoknak a jelenségeknek a magyarázata, melyekkel kísérletek vagy megfigyelések során szembesülnek a fizikusok, biológusok, csillagászok vagy elméleti tudósok? Az internetes kutatásom feltárta, hogy erre sok kísérlet történt. Éppen az ilyen esetek ihlették a fizikából kiűzött titokzatos éter újbóli megjelenését az újabb fizikai elméletekben. Az új elméletek megalkotói merészen kritizálják az újabbkori fizika szinte valamennyi elfogadott elméletét, de ezek is egyszerűen megkerülik az olyan jelenségek által felvetett kérdéseket, mint például az elme erejével való manifesztálás (azaz anyagi dolgok teremtése), a médiumitás, az időutazás, az asztrálutazás, földön kívüli lények, a telepátia, a mágia vagy a poltergeist jelenségek. A tudományos elméletek műfajában egyetlen új elmélet sincs, amely figyelembe venné e jelenségek realitását és elismerné (vagy felismerné?), hogy az un. paranormális jelenségek a láthatatlan világok létezésével, az onnan átjövő - tudattal bíró -energiák és entitások hatásával függenek össze. De vajon miért zárkózott el a tudomány mindezideig e világok létezésének elismerésétől? Ennek a fő oka talán az, hogy ezek a világok a tudományos, materialista módszerekkel és szemlélettel való vizsgálódás számára nem hozzáférhetők és a tudomány fizikai világra kitalált paradigmái nem alkalmazhatók rájuk. (pld. nem lehetséges a gondolati energia szubsztanciáját az agy vizsgálata alapján azonosítani.) Meggyőződtem róla, hogy a tudományos gondolkodással (a világról alkotott materialista felfogással) itt nem jutottak messzire: a tudományos magyarázatok és elméletek sokszor ugyanannyira képtelenek, mint a vallási vagy ezotérikus magyarázatok.
Könyvemben több kategóriát képeznek azok a megfigyelések, történetek, jelenségek, melyek az embereknek az időről, a térről, az anyagról, az emberi elme működéséről, az energiák viselkedéséről, a lehetségesről és lehetetlenről alkotott elképzeléseit, mindennapi tapasztalatait és ismereteit teszik ki komoly kihívásoknak, mivel gyakran kiderül, hogy semmi sem az, ainek látszik vagy aminek gondoljuk. A lehetséges magyarázatok közül a legplauzibilisebbeket választottam ki vagy saját okfejtéssel próbáltam a dolgok rejtett összefüggéseit feltárni vagy csak egyszerűen kispekulálni. Ez természetesen csak részlegesen sikerült, hiszen a rejtett világok és jelenségek titkait nem lehet logikai úton feltárni. De így is sokkal messzebbre jutottam, mint bármelyik a rengeteg forrásmunka közül, melyeket áttanulmányoztam, egyrészt mert eretnekségnek számító kérdéseket és gondolatokat vetettem be, másrészt mert az általam áttanulmányozott hatalmas tudásanyag egyes rejtett összefüggéseit sikerült talán megtalálnom és feltárnom. Természetesen az általam kirakott puzzle igencsak messze van még a hézagmentességtől és külső határai is szűkek még. Az is természetes, hogy a. rendezés után is sokkal több kérdés maradt megválaszolatlan, mint amennyire sikerült elfogadható választ találni. De legalább kitisztult a kép, az elakadási pontokat sikerült lokalizálni.
Edit this page (if you have permission) |
Google Docs -- Web word processing, presentations and spreadsheets.